"KÖSZ" Közösségi Önkéntes Szolgáltatások Kozármislenyben

A projekt megvalósításának szakmai közreműködői

Hamvas Éva                        projekt menedzser
Marosi    Éva                        projekt koordinátor
Bársony Barnabásné   pénzügyi vezető

Megvalósulási idő: 2017. március 1. – 2021. március 1.
Projektünk elsődleges célcsoportja:

A megvalósítás során a 14-35 éves és a 60 év feletti korosztályt tervezzük elérni. A fiatal korosztályt egyrészt a helyi gimnáziummal és iskolával kötött együttműködési megállapodásunk alapján, mivel  szeretnénk ha a helyi iskola diákjai a közösségi szolgálatukat nálunk töltenék el. Őket, az iskola az együttműködései megállapodásunk alapján tájékoztatja a lehetőségről majd év közben az iskolai nagyrendezvényeken kitelepüléseink során tájékoztatunk mi is őket a projekt időszaka alatt összesen 4 alkalommal. A 60 év felettiekhez leginkább az időseket és nyugdíjasokat tömörítő szervezeteken keresztül kapcsolódva jutunk el,  illetve szervezetünk személyes kapcsolati hálóját felhasználva, valamint az együttműködő partnerek segítségét is igénybe véve szeretnénk mindkét célcsoportot elérni és bevonni programjainkba.

Együttműködő partnerek:

  • Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
  • Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány
  • Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesülete
  • Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület
  • Kozármisleny Város Önkormányzata
    Közművelődési Nonprofit Kft.

Projekt céljai:

  • Az önkéntességre való hajlandóság növelése, az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsültségének emelése és ezzel együtt az önkéntesség helyi/térségi szintű népszerűsítése konkrét önkéntes programok megvalósítása.
  • A társadalmi felelősségvállalás erősítése, a generációk közötti együttműködés és kapcsolat javítása, a családok és a társadalmi összetartás erősítése, civil társadalom megerősítése, társadalmi integráció és társadalmi szolidaritás megerősítése.

A projekt tevékenységei:

Első pillér: A 60 év feletti és a 14-35 év közötti célcsoport bevonásával hagyományos zöldség és gyümölcs és fűszernövények tartósítási technikák alkalmazásával közösségi alkotóteret működtetnünk a projekt ideje alatt.
A projektünk során a 60 év feletti korosztály és településünk polgárait felhívjuk, hogy kiskertjeikben megtermő zöldségekből és gyümölcsökből képződő feleslegeit ajánlják fel számunkra. Ezeket az alapanyagokat a Kozármislenyben található telephelyünkön, illetve bérelt helyiségben dolgozzuk fel. Ez befőzést és aszalást jelent, mivel ezek a hagyományos egyben akár több évig is eltartható formái a megtermelt javak tartósítására. Egyben ezek a folyamatok eszközigényét a projektből finanszírozzuk, viszont a társadalmi hatása a munkaigény és a hozzáadott érték, amely egyfajta közösségi teret teremt a résztvevő önkéntesek számára. A létrehozott “termékeket” az önkéntesek segítségével adományként osztjuk szét a rászorulók között. Így egyfajta közösségi integráció és társadalmi szolidaritást növelő funkciója is van ennek a projektelemnek.

Második pillér: Ebben a tevékenységben az önkénteseket arra kérjük, hogy a sajátos élethelyzetben lévő szülők gyermekeit napközi jellegű foglalkozásokkal megőrizzék, melynek több hatása is van: a bevont gyermekek, szülők, önkéntesek, sérült fiatalok közösséget alkothatnak, a szóban forgó szülők nyaranta is folytathatják munkájukat, a gyermekek szemlélete formálódik, a bevont 60 év fölöttiek hasznosnak érzik magukat. Az idősebb generáció, amennyiben önkéntesként csatlakozik ezen projektelemhez egy fiatalos közösséget kap, ahol szeretnénk ha a közös tevékenységeken keresztül növekedne a társadalmi szolidaritás az idősebbek irányába. Éppen ezért számos eszköz (társasjáték, pingpongasztal, trambulin) vásárlásával színesítjük az ottlétet, illetve az önkéntesek tartalmasabban tudják eltölteni az időt a rájuk bízott kisgyermekekkel.

Idén újra “KÖSZ” napközis napok !

Olyan sajátos élethelyzetben levő szülőknek szeretnénk segítséget nyújtani, akinek gondot okoz óvodás, kis iskolás gyermekük nyári felügyelete…

Ez a legújabb hír

Nam bibendum sagittis lectus non tincidunt. Aenean fringilla orci sed risus ultricies finibus. Morbi congue magna at dolor luctus laoreet. Donec fermentum lacus rhoncus rutrum cursus. In molestie libero vehicula hendrerit tincidunt. Pellentesque vulputate accumsan nisl quis pretium. P kljsdfhsdlk lsdkjfs dflsd lskdfjc sdfs.

Bejegyzés #6

Nam bibendum sagittis lectus non tincidunt. Aenean fringilla orci sed risus ultricies finibus. Morbi congue magna at dolor luctus laoreet. Donec fermentum lacus rhoncus rutrum cursus. In molestie libero vehicula hendrerit tincidunt. Pellentesque vulputate accumsan nisl quis pretium. Praesent mauris purus, rhoncus in fermentum nec, tempor non lectus.

Bejegyzés #5

Cras feugiat nisl sed ex pulvinar, vel sagittis leo auctor. Mauris rutrum nunc quis neque dapibus facilisis. Fusce egestas interdum felis at laoreet. Sed molestie ornare efficitur. In in porttitor nisi. Ut ac quam lobortis, maximus massa in, rhoncus mi. Curabitur nec risus turpis. Morbi vitae sapien velit. Sed sed laoreet est, a tempus sapien. In tincidunt dignissim metus, nec tincidunt justo blandit quis.

Bejegyzés #4

Fusce condimentum purus risus, sit amet lacinia mi sodales ac. Fusce sed arcu a sapien sagittis consectetur. Proin ac metus lacus. Nullam fermentum pulvinar finibus. Praesent viverra in nisl sit amet volutpat. Fusce vestibulum porttitor urna, pharetra elementum lectus varius ac. Nunc egestas volutpat magna et varius.

Bejegyzés #3

Aenean mattis, tortor vel sodales mollis, libero eros rhoncus tortor, et suscipit ex neque sit amet ligula. Mauris iaculis dignissim est, at porta lacus cursus sit amet. Duis eget ante sodales, varius mauris vitae, euismod neque. Sed fringilla, tellus fringilla ullamcorper placerat, ante ligula dignissim leo, vitae bibendum massa enim id enim. Duis tincidunt hendrerit urna, vel condimentum turpis. Nam accumsan lacinia erat.

Bejegyzés #2

Praesent sed purus sed ex semper commodo eu ac ligula. Nullam hendrerit orci sit amet congue lobortis. Etiam nec lacinia velit, ac suscipit risus. Morbi libero elit, hendrerit non imperdiet vel, pellentesque a mauris.

Bejegyzés #1

Nam bibendum sagittis lectus non tincidunt. Aenean fringilla orci sed risus ultricies finibus. Morbi congue magna at dolor luctus laoreet. Donec fermentum lacus rhoncus rutrum cursus. In molestie libero vehicula hendrerit tincidunt. Pellentesque vulputate accumsan nisl quis pretium.

Bejegyzés #0

Nam bibendum sagittis lectus non tincidunt. Aenean fringilla orci sed risus ultricies finibus. Morbi congue magna at dolor luctus laoreet. Donec fermentum lacus rhoncus rutrum cursus. In molestie libero vehicula hendrerit tincidunt. Pellentesque vulputate accumsan nisl quis pretium.